eZ vAn És KéSz

ha lány vagy , és egyáltalán kíváncsi vagy erre az oldalra , akkor katt ide

Weboldal bejelentése

Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!

Ügyfélszolgálat

Cipők, évezredek, lábak
Ediacara
Hölgyem , hány pár cipője van? Milyenek? Mind kényelmes? És Ön, uram, hogy áll a cipőkérdéssel? Mióta, miért és milyet hordunk, no és mit csinál a cipő a lábbal?

Kis idővel a "fáról történt lemászásunk" után, amikor egyre változatosabb terepet jártunk be, mezítláb, természetesen, elérkeztünk egy olyan pillanathoz a világtörténelem során, amikor szükség lett valamire, hogy védje a lábainkat, például forró homoktól, hidegtől, kövektől, tüskéktől. Hogy mindez pontosan mikor zajlott le, ma már nem nagyon lehet megmondani, hiszen szerves anyagokból dolgoztak, amelyek gyorsan és könnyen lebomlanak. Minden valószínűség szerint első ruhadarabjaink közt volt a cipő. Igazán nagy szükségünk akkor lett rá, amikor a hideg klímájú területeket is meghódítottuk - maradjunk annyiban, hogy úgy 40000 éve már minden bizonnyal szükség volt lábbelire.

Lábujjcsontok

Emberi leletekben a lábujjcsont vizsgálatai alapján ezt az időt jelzik a legújabb kutatások. Spanyolországi barlangban találtak a lábát szőrmés bőrrel körbetekerő embert ábrázoló 15000 éves rajzot.

A világ legöregebb cipői

A legöregebb cipőlelet az USA Oregon államából való, s C14-es vizsgálatok alapján kb. 9300 éves. A cipő (inkább hívjuk szandálnak) egy vad zsályaféle cserje megpuhított kérgéből fonással készült, s egy barlangban találták meg 1938-ban. A talpa vastag, durvább kéregből, a felsőrésze, amely a lábfej elejét takarta, vékonyabb, finomabb kéregdarabokból állt, a felsőrészből kiinduló fonott zsinegekkel a boka körül lehetett megkötve a lábra erősíteni. Mellette találtak számos egyéb tárgyat is, sok tucat hasonló lábbelit, többek közt egy gyerekcipőt, amely hasonlóan készült, ám a bélése nyúlprémből volt. Elég kifinomult darabok e cipők, bizonyára sokkal egyszerűbbek voltak az elődeik.
Attól függően, hogy milyen környezetben élt ősünk, az ottani viszonyoknak megfelelő lábbelit készített. Az előbb említett hideg vidéken (ne felejük, még tombolt a jégkor) testünket növényi rostokból font leplekkel, a vadászzsákmányunk szőrméivel, lábunkat pedig a bőrükből készült mokasszin-szerű cipőkkel óvtuk a hidegtől. Mokasszint nagyon egyszerű készíteni: egy darab bőrt ovális alakra vágunk, a széleibe lyukakat bökünk, majd a lyukak közé fűzött szíj segítségével lábunkra erősítjük. Igazából lyuk se muszáj, egyszerűen rákötözni is lehetett. Ehhez nem kell semmi különösebb eszköz, semmi egyéb, mint amit a kőkori ember mindennapi élete során használt. A mokasszin talpát pedig még tartósabbá lehet tenni egy kis fakéreggel. A mokasszintól egy lépés a csizma, amelynek bokatájon egy ráerősített henger adja a szárát. Ázsia középső és északi vidékeit, Amerikát nem lehetett volna mezítláb meghódítani.

A busmanok ma is ősi módszerrel készítenek cipőt - ha éppen szükségük van rá

Melegebb égöveken különféle növényi eredetű anyagokból készültek az első lábbelik. Nagy levelek, fűcsokrok vagy fakéreg, erős, vékony indák - s máris van egy szandálunk. A rostokat megfonva, néhány helyen belefont zsinegekkel a talpat védő, de a lábat nem melegítő darabot kapunk.

Az Özti lábán volt cipő

A híres Ötzi névre keresztelt 5500 éve élt alpesi "jégember" lábbelije a következőképpen nézett ki: növényi rostokból (fűszálakból megsodort rostokból) készült a vastag belső talp, külső oldalán erős medvebőr talppal, amelyen egy hálószerű rendszerben megfont, szintén rostokból készült szerkezet rögzült. Erre a "vázra" dolgoztak rá a cipő első felére a kevéssé vastag szarvasbőrt s kecskebőrt, amelyet szíjakkal erősítettek egybe, az oldalára pedig további fű-szövetet dolgoztak rá. A lábszárát szőrmés bőrrel védte idős barátunk. Bocskora megfelelt azoknak a viszonyoknak, amelyek 5500 éve körülvették - télen, havas tájon sem fagyott le a lába a bélelt bocskornak köszönhetően.

"utángyártott" Özti-cipő

Amerikai indiánok hasonló lábbeliket készítettek nem is olyan régen, s télvíz idején a cipők belsejébe plussz szigetelésként szőrmét, leveleket, füvet, vagy madártollakat tettek, így húzták a lábukra.

Egyiptomi saru-papucs

Az egyiptomiaknál a papucs volt a "divat". Az egyszerű emberek nem viseltek semmi ilyesmit, csak a gazdagok. Tutankhamon sírleletei közt is van gyönyörűen díszített papucs, amelyen a túlvilág útjait róhatta a fáraó. Ezek a lábbelik a jól ismert vietnámi papucs ókori másai: talpa papiruszfonatból esetleg fából készült, az ujjak közt egy kis ék volt, amelyből két szíj oldalirányban rögzült a talpak mentén. Amikor a bőrcserzés mesterségét is ismerték már, készítettek hasonló papucsokat bőrből is.

Tutankhamon díszes "túlvilági" papucsa

A görögök és a rómaiak már bonyolult, többrétegű talprésszel, rafinált szíjakkal készült bőrsarukat viseltek. Természetesen itt sem mindenki, csak a megfelelően gazdagok. A jó lábbeli bizony luxus volt még ekkor is.

Artemisz sarui 1.századi szobron

Külön sarut készítettek harcosoknak, katonáknak, akik hosszas meneteléseken s csaták során kellett viseljék - a jól képzett élőerő drága volt, lábát is óvni kellett tehát. A római légiósok lábszárát is védte a szandál és csizma keverékeként jellemezhető cipő.

Szöges talpú katonai szandál

E katonai lábbelik talpán a problémás talajokon történő gyorsabb, biztosabb haladás érdekében a mai labdarúgócipőkéhez hasonló fémszegecsek, "stoplik" voltak. Amikor egy lábbelit viselő római belépett egy házba, az ajtóban levette kinti cipőit, helyette a házban viselt papucsot húzott, amely az Egyiptomból már megismert ujjközben tartó egyszerű papucs volt.

Római lábbelik

Gazdag házakban a rabszolga már várta a belépőt az ajtóban egy pár papuccsal. Sokan magukkal vitték saját papucsukat, ha olyan helyre indultak, ahová utcai cipőben nem illett belépni. A közemberek s egyszerű közkatonák mokasszinszerű lábbelit hordtak, amelyet egy darab bőrből szabtak, s szíjakkal erősítettek fel.

A római köz-cipő

Az igazán szegények fapapucsot hordtak, a még szegényebbek pedig rongyokkal, esetleg nyers bőrrel tekerték be a lábukat - de csak télen. Angliában egy egykori római település sírjában találtak belül parafa talpú cipőt - amely ibériai területről származó alapanyagból készült luxuscikk volt.

Eredeti "parafa talpbetét" Angliában talált római cipő sírleleten

Ókori elődeink nem ismerték még a cipőkben tenyésző lábgombákat

Bőr bocskor

A középkor hosszú és sokszínű évszázadai során tovább finomodott a lábbelik viselete. Persze ismét csak a pénzzel bíró rétegekről lehet ezt elmondani - a szegények jórészt mezítláb, illetve ócska bocskorokban jártak. Azonban a középkor találmánya a kifordítva varrt cipő, talán ez a valaha volt legnagyobb újítás a cipőkészítés történetében.

Pieter Bruegel 1564-es festményén tanumányozhatjuk a kifordítva varrt cipőt

A keresztes hadjáratok során megismert közel-keleti cipők (hegyes, kissé visszahajló orrú cipők) gyorsan átkerültek az európai divatba. Extrém hosszú orrú, erősen deformált lábbelik kerültek a tehetősek lábaira - s egyúttal elkezdődött az az őrültség, amely a lábfej természetes állását megváltoztatva a mai napig tart. Összenyomott lábujjakon mutatott csak jól ez a hegyes cipő, s a viselőjének ez nem feltétlenül tett jót...

Ennyire voltak hegyesek a cipőorrok...

Sokan annyira hegyesített cipőt viseltek, amiben járni nem is lehetett már - egyértelműen divatcikk és nem a lábat védő szükségszerű eszköz volt tehát. A hegyes orrok divatjának az 1400-as évek közepén alkonyult be. Ezt követően gömbölyded orrú, "kacsacsőr" cipők lettek közkedveltek, nemes szövetekből, selyemből, brokátból varrott, díszes felsőrésszel - eredeti céljának ez sem különösebben felelt meg anyagánál fogva.

A kacsacsőr-cipő

Ahogy a korábbi divatban az orr hegyesedése, ez esetben a szélesedése volt a menő. E cipők sem igazán voltak alkalmasak a koszos utcákon való járásra, erre kitalálták a magasított talpat.

Fatalp, amelyre felerősíthető a finom cipő

A talp fából kialakított részét egy bőrszíj segítségével csatolták a cipőre, tehát a divatcikk s a praktikum ötvözete tette lehetővé a célirányos használatot. A 16. századi Velencében készítettek olyan papucs-cipőket, amelyeknek a magasított talpa egybe volt már dolgozva a felsőrésszel. Extremitástól nem mentes módon készültek e lábbelik, az volt igazán divatos, amelynek viselője egészen instabilan volt csak képes járni bennük: a divatozó hölgyeket kísérővel lehetett látni, akikre támaszkodva egyensúlyukat meg tudták tartani.

Velencei divat...

Nem voltak ritkák a félméteres cipőtalpak sem... Persze, valamennyire kellett a magasított talp a vizenyős-koszos városi terepen, de az ember, mint mindig, túlzásokba esett. (Az egyház örömmel fogadta e cipők divatját, hiszen ilyen cipőkben nem lehetett oly erkölcsi fertőben fetrengeni, mint a tánc, hisz a járás is igen problematikus volt benne. Az nem zavarta az egyházat, hogy számos kismama, aki elesett a magastalpú cipőjében, bizony elvesztette magzatát...)

16. századi férficipő

A kor divatos férficipőin hatalmas díszek jelentek meg: nemesfém csatok, selyemrózsák, masnik, maga a cipő vagy finom bőrből, vagy bársonyból, hímzett selyemből készült, fémszálas csipkedíszek uralták még a házipapucsok világát is.

16. századi női cipő

A cipők sarka is általánosan magasodni kezdett. (Egy jó állapotban lévő 17-18. századi női cipőt ma is el lehetne adni, a fazonja egészen hasonló volt már ahhoz, amilyeneket manapság láthatunk a kirakatokban.) Egyre kevésbé volt alkalmas a cipő arra, amire eredetileg kitalálták - ahelyett, hogy csak óvta volna a lábat, eldeformálta, áthelyezte a test súlypontját máshová, mint az ember evolúciója tette - persze mindezt sokkal gyorsabban a testünk fejlődésének, alakulásának tempójánál.

Egy 17. század eleji gyerekcipő ezüst csatja

Anjou liliomos barokk püspöki bársonycipő

A barokk és a rokokó tehetőseinek agyondíszítettsége mellett persze megvolt a köznép bocskoros rétege is, illetve a katonaság praktikusabb, tartós lábbeliviselete.

Pieter Bruegel e képén bocskorban táncoló parasztok láthatók

Watteau festményén szalagcsokros rokokó cipőben látható a gitáros

"Alternatív" cipők a 16-17 századból, viseletük csak bizonyos személyeknek adatott meg, de erre senki sem volt irigy... Az állva kikötözött rab nem tudott ráállni a sarkára, mert a tüskék azonnal belefúródtak.

A klumpák, fapapucsok, facipők is ekkoriban terjedtek el, bár Hollandiában már a 14. századból vannak klumpák - rendkívüli tartósságuk okán a köznép körében. A nedves éghajlatú Hollandia, Dánia, Németalföld, Svédország lakossága előszeretettel viselte a lábat szárazon tartó, szinte elnyűhetetlen fapapucsokat mindennapjain.

Holland fapaucs, ahogy a mai turisták számára készítik

A klumpának köszönhetjük szabotázs szavunkat - látszólag nem túl összefüggő a két dolog, csakhogy: a klumpa francia neve sabot, s amikor a munkások szabotázst hajottak végre, akkor facipőiket dugdosták a gépekbe, tönkretéve azokat... A fapapucsok, klumpák ma már nem tiszta fából készülnek, hanem fa és bőr (művőr, vászon) összetétellel, ám nem mentek ki a divatból. Különösen az 1970-es években hódítottak világszerte. Hollandia nemzeti jelképe nélkül egy turistát sem engednek haza a tulpánok földjéről...

18. századi női divatcipők

Az ipari forradalom a cipőgyártásban is nagy lépéseket tett a tömegtermelés irányába, gyárakban készült már a cipő a kevéssé tehetősek számára. A gazdagok továbbra is saját cipésszel készíttették el a lábbeliket, ám a középosztály erősödésével nőtt a piac is.

Egy 19. századi cipő - házfelújításkor egy használaton kívüli kéményben találtak rá Angliában...

A gyári munkásoknak is szükségük volt lábbelikre, ekkor alakultak ki a mai bakancsok elődjei, a fűzős, vaskos, strapabíró cipők. Háborúkban sem szűkölködött az időszak, a hadiipar pedig mindig is fontos felvevőpiac volt. Különösen az amerikai polgárháború szolgált számos újítással a ruházkodás terén - ekkor találták fel a modern varrógépet, s aztán ennek a cipőkészítéshez használható változatát.

19. századi női alkalmi cipő

A cipők már nem díszítettségükkel, hanem anyagukkal (a drága cipő puha, nemes bőrből készült) hódítottak, nem a hivalkodó, hanem a praktikus és a kényelmes, a puritán külsejű lábbeli dívott.

1860-as gyártású férficipő

A cipők sötétek: feketék voltak, vagy legfeljebb a természetes bőr barna árnyalatában voltak kaphatók. Teljes egészében elterjedt a fűzős cipő. Az első sportcipők is a 19. században készültek: a különféle sportágak művelőinek az igényeknek megfelelő lábbeli kellett, könnyű, magas szárú, lábat stabilan tartó, nem csúszós talpú.

1830-ban ilyen volt a labdarúgók lábbelije

Cipőreklám 1865-ben Chicago-ban

A világ talán leghíresebb cipőgyára, a cseh Tomáš Bata alapította ipari monstrum is ekkor (1894-ben) alakult meg. Hazai vonatkozása, hogy Bata gyárat épített Martfűn - ebből lett majdan a Tisza Cipőgyár. Bata nem csak gazdag iparmágnás volt, hanem a gyárai köré modern lakásokat, iskolákat, kulturális és egészségügyi létesítményeket épített a munkásainak is, akik részesedést kaptak a vállalat hasznából.

A cipőbirodalom-alapító fia, a hagyományőrző ifj. Tomáš Bata

1905-ben már napi 2200 pár cipő készült a Zlin-i gyárban, 1917-ben pedig évi kétmillió párral mentek a piacra. Egészen a II. Világháború utáni kelet-európai államosításig üzemeltek itteni gyárai, ekkor áttette székhelyét a kanadai Torontóba, ahol a mai napig is működik a gyár. A legújabb, indiai üzemét is modern lakások, a gyár által fenntartott jóléti intézmények övezik az ottani dolgozók javára, megtartva a hagyományokat.

A munkásoknak épült Bata-ház az angliai Tilbury-ben, 1920-ból

A huszadik századba nem szívesen mélyednék bele. Lényeges megjegyezni, hogy a cipődivat részint kettévált: van egy konszolidált viselet, amelyet a polgári jólét jellemez alkalomhoz illő, jó alapanyagú cipőkkel, illetve van a szegényeket lábbelivel ellátó, elsősorban műanyag, műbőr, műszálas cipőket előállító igénytelen, de olcsó ipar. A drága cipők (főként a sportcipők) nem nélkülözik a tudomány felfedezte újdonságokat, anyagokat, a lűb igényeinek leginkább megfelelő formákat, míg az olcsók közt csak az számít, hogy minél kevesebből ki lehessen hozni a tömegterméket. Vannak sokszázmillióan, akiknek még az ilyen olcsó cipő is megfizethetetlen...

Nem sok változott a női cipődivatban az elmúlt 300 év során

Lábunk fejlődéséről csak fél mondatban szóltam a cikk elején.

20.000 éves emberi lábnyom, egy egykori tófenék megkövült iszapjában, Ausztráliában, jól felismerhetőek a mezítláb járás okán szabadon álló lábujjak

Kortársunk - cipőben élő - lábának nyomán az ujjak szorosan összesimulnak...

Azt ma is könnyedén megállapíthatjuk pusztán a lábfej vizsgálatával, hogy a tulajdonosa mezítlábas, vagy cipős ember-e. A mezítláb járók ujjai, lábcsontjai szétterülnek, ideálisan osztva el a testsúlyt. A járás során a lábfej ízületei rugalmasan segítik a lépéseket, hajlanak az ujjak, a boka; cipőkben erre sokkal kisebb lehetőség nyílik.

Cipő szorításától eldeformálódó lábfej

A cipők nem engedik a lábujjakat természetes tartásba állni, a lábfejek eltorzulnak sokszor már egészen fiatal korban... Az ujjak ahelyett, hogy egymástól eltávolodva minél stabilabb tartást adva "kapaszkodhatnának" a talajba, a cipőben egymáshoz közelnyomódnak, kihegyesednek a viselt cipő fazonjának megfelelően, az ízületeken csak műtéttel eltávolítható bütykök nőnek.

Különböző mértékű lábdeformálódás

Idősebb korban számos fájdalmat okoznak ezzel a láb gazdájának... A lábujjakon kívül a teljes lábfej izomzata és ízületei megváltoznak, a természetestől eltérő tartás egyes izmokat túlterhel, míg másokat elsorvaszt, a csontok nem maradnak a helyükön, a másmilyen terhelésre kialakult ízületek túlkopnak, állandósuló lábfájdalom, esetleg bokasüllyedés alakul ki. A sarokcsonton kinövés alakulhat ki, amely járáskor állandó fájdalommal jár, továbbá a lábfej szalagjait, idegeit is ingerelheti (becsípheti, elmetszheti), amely szintén csak műtéttel javítható. Mindezeket a zárt, szoros, magas sarkú, a lábfej természetes mozgását akadályozó cipő teszi! A szoros cipőben a láb vérkeringése is pang, duzzadás, fájdalom alakul ki. A magas sarok nemcsak a lábfej, boka, hanem a térd, a csípő és a gerinc működésére is befolyással van.

Jól fejlett lábgomba...

A rosszul szellőző, sokat viselt cipőben könnyen megtelepednek a lábgombák, amelyek nem csupán esztétikai problémát jelentenek, hanem az általuk megváltoztatott bőr védelmi feladat is csorbul, utat engedve különféle fertőzéseknek. Lehetőleg természetes anyagú holmit viseljünk a lábunkon, 100% pamut (és ne nejlon vagy keverék!!!) harisnyákat, amely biztosítja a lábbőr szellőzését.

Járjunk minél többet mezítláb, vagy legföljebb olyan papucsban, amely teljesen lapos sarkú, puha, benne kényelmesen elnyúlhatnak lábujjaink. Mindenképpen kerüljük a magas sarkú, hegyes orrú, lapított, szoros cipőket. A divat nem nagyon gondol az egészségünkre - lábainkra pedig jó eséllyel életünk végéig szükségünk lesz! Őseink évmilliók alatt fejlődött végtagjait használjuk ma is, a Természet e funkcionális remekműveit pedig ne tegyük tönkre egy-két éves divatra hivatkozva!

A kislányok lábcsontját néhány éves korban eltörték, majd éveken át viselt szorítókötéssel akadályozták meg a lábfej növekedését...

Kínai felnőtt női cipő zsugorított lábakra... Minden lépés merő fájdalom volt.

Amit a kínaiak műveltek a leányaik lábával ezer éven át, ne akarjuk magunkon végrehajtani kissé lassabb iramban

Mezítláb járni csodás, felszabadító érzés. Mindenkinek első dolga hazaérve lerúgni a cipőjét - nem pusztán a lakás tisztasága okán. Gondoljunk bele jobban, hogy miért: mert ez a természetes!

Ediacara rovata